Beszéltünk

2008 november 8. | Szerző: ortodit |

Kár, hogy félsz, hogy megbántasz, ezzel már kicsit eleve elrendeled a végeredményt. Tudod, hogy úgysem bírod ki mellettem, vagy mi?

Gondolkodtam egész nap: Amikor azt mondtam, h ne bánts, azt nem arra értettem, hogy akkor soha többé ne hagyj el. Inkább azt, hogy ha már belevágsz, és ki szeretnéd próbálni, akkor ne egyéjszakásra gondolj. Azt, sajnos, nem tudjuk előre az első randimeghíváskor, hogy ez örökké fog e tartani (én legalábbis nem). És tudhatnád, hogy én tudom magamról, h nem maradnak mellettem hosszútávon a férfiak, de én azért mindig belemegyek a kapcsolatokba.

Attól félsz, h nem olyan lesz, amilyennek elképzelted? Minél tovább hagyjuk magunkat képzelegni, annál biztosabb, h a valóság teljesen más, szóval szeintem meg kellene próbálnunk randizni. Nem rögtön teljes gőzerővel lefoglalni a másikat, és belehajszolni egy kapcsolatba, csak találkozgatni, beszélgetni, egymáshoz érni, talán kiderülne, hogy mit is akarunk egymástól.

Bár azt hiszem az izgalmam és a vágyakozásom ellenére érzem, hogy ebből a kapcsolatból sem lesz semmi. Ez az én formám:)

Remélem, azért hétfőre még nem múlik el a varázs, sőt azt is remélem, hogy ma még beszélünk. Izgalom vagy az életemben, és nem akarom, hogy a ráció ezt megölje!:)

És mi van akkor, ha én csak azért kapaszkodom, hogy bele ne halljak abba, hogy megint elhagytak, ráadásul szó nélkül, és te sérülsz? Miért vagy olyan biztos a dolgodban, h én leszek szerelmes, te meg nem? Miért váltom ezt ki a hapsikból???